Köszönetnyilvánítás
Jó régóta ülök már ezen a könyvön! Első szikrája egy könyves turné során pattant ki a fejemből, valamikor… te jó ég, 2007-ben? Ilyen hosszú idő alatt, az évek folyamán egy sereg ember véleményezte a művet. Remélem, nem hagyok ki senkit!
Tehát: köszönet bűbájos szerkesztőmnek, Krista Marinónak a projekt elképesztően ügyes irányításáért. Csodálatos találékonysága és remek szerkesztése révén a könyv a döcögős kezdetektől eljutott egészen a letisztult kiadványig. Itt említendő meg az a gazember James Dashner is, aki volt olyan kedves, hogy felhívta Kristát, és bemutatott neki.
Tapsom szól még a következőknek: Michael Trudeau-nak (aki remek nyomdai előkészítést végzett) és a Random House-tól Paul Samuelsonnak, Rachel Weinicknek, Beverly Horowitznak, Judith Hautnak, Dominique Ciminának és Barbara Marcusnak. Christopher Paolini úgyszintén véleményezte a könyvet, és segítséget nyújtott.
Mint mindig, most is nagyon köszönöm ügynökeimnek, Joshua Bilmesnek, aki nem röhögött annyira, amikor beszéltem neki erről a könyvről, a könyvről, amelybe az akkori húsz másik feladatom helyett készültem belefogni, és Eddie Schneidernek, akinek munkaköri leírásába tartozik, hogy mindannyiunknál elegánsabban öltözködjön, és olyan neve legyen, aminek írását minden egyes köszönetnyilvánításkor ellenőriznem kell. Ami az Acélszív filmes frontját illeti (csapataink harcban állnak), köszönet Joel Gotlernek, Brian Lipsonnak, Navid McIlhargeynek és az emberfeletti Donald Mustardnek.
Hálám üldözze segédszerkesztőmet, a fenomenális Peter Ahlstromot, aki a legelső találkozástól kezdve a könyv rajongótáborába tartozik. Szerkesztői szempontból ő az első, aki megkaparinthatta a szöveget, és sikerének nagy része neki köszönhető.
Nagyon nem szeretnék elfeledkezni kiadói csapataimról az Egyesült Királyságban, Írországban és Ausztráliában. Köztük van John Berlyne és John Parker a Zeno Agencytől; Simon Spanton és újságíró brit pótanyukám, Jonathan Weir a Gollancztól.
Idol-képességekkel rendelkeznek még az olvasás és véleményezés (vagy lelki támogatás) területén: Dominique Nolan (a Dragonsteel hivatalos hiper-szuper fegyverszakértője), Brian McGinley, David West, Peter (ismét!) és Karen Ahlstrom, Benjamin Rodriguez és Danielle Olsen, Alan Layton, Kaylynn ZoBell, Dan „Én-Már-Előtted-írtam-Posztapokaliptikusat” Wells, Kathleen Sanderson Dorsey, Brian Hill, Brian „Lassacskán-Tiszteletdíjat-Követelek, Brandon” Delambre, Jason Denzel, Kalyani Poluri, Kyle Mills, Adam Hussey, Austin Hussey, Paul Christopher, Michelle Walker és Josh Walker. Szuper csapat vagytok!
Végül, mint mindig, köszönettel tartozom szerető feleségemnek, Emilynek és három pusztító kisfiamnak, akik állandó inspirációk arra nézve, mekkora rombolást végezhetnek az Idolok egy városban. (Vagy nappaliban.)
Brandon Sanderson